A hét témája!

Múlt héten feltettük Nektek azt a kérdést, hogy mi is az az ökolábnyom? Most megválaszoljuk!

Az ökológiai lábnyom – vagy rövidebben ökolábnyom – tulajdonképpen egy láthatatlan lábnyom, amit mi emberek hagyunk magunk után a Földön. Mint ahogy a „látható” lábnyomok között is van kisebb is, nagyobb is, van akinek 36-os, van akinek 46-os lába van, úgy ez a láthatatlan lábnyom, az ökolábnyom is eltérő méretű lehet. Ezt ugyanis ki tudjuk számolni személyekre, családokra, településekre, megyékre, országokra, kontinensekre és akár az egész bolygóra is.

Mit is jelöl nekünk ez a terület?

Azt amin egy ember fogyasztásához szükséges élelem, energia, üzemanyag és az eközben keletkezett hulladékok eltünthetők. Értékének meghatározásakor leggyakrabban az étkezési, közlekedési szokások mellett, a szolgáltatások, fogyasztási cikkek igénybevételét és a lakásviszonyokat veszik alapul. Az ökolábnyomnak mértékegysége is van, ami a globális hektár (gha). Ez a terület 1,4 focipályával felel meg. Na de honnan fogjuk megtudni, hogy az emberiség ökolábnyoma világviszonylatban mekkora? Az ideális értékhez a 2019-es adatokat figyelembe véve a következő számítást kell elvégeznünk, hogy ezt megtudjuk: Akkoriban 12,6 milliárd hektár volt a termesztésre alkalmas terület és „csak” 7,7 milliárd ember élt a Földön (mára már átléptük a 8 milliárdat). 12,6 milliárd hektár : 7,7 milliárd ember = 1,7 globális hektár. Na és ez vajon mit jelent? A fenntartható fejlődéshez minden egyes embernek 1,7 globális hektár áll rendelkezésére, hogy az életben maradásához szükséges javakat előállítsa és a keletkezett hulladékot eltüntesse 1 év alatt. Ez az 1,7 globális hektár 2,5 focipálya nagyságú terület. A fenntartható fejlődés pedig egy olyan fejlődés , amely anélkül elégíti ki a jelen igényeit, hogy a jövő generáció lehetőségeit csorbítaná.

Tekintsünk tehát úgy a bolygónkra, hogy nem a nagyszüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! Nagy hangsúly van a fogyasztásunkon, ugyanis ahogy 2019-ben és ahogy tavaly is ez a 2,5 focipálya már nem lenne elég nekünk a fentebb leírt körforgásra, hanem sajnos már 4 focipályára lenne szükségünk! Már tavaly is túlfogyasztottunk. Ez azt jelenti, hogy vagy a Földnek kéne 1,66-szor nagyobbnak lennie, vagy nekünk kéne kicsit lassítani a tempónkon és csökkentenünk a fogyasztásunk mértékén. Mivel bolygónk növelése a tudomány jelenlegi állása szerint egyelőre nem lehetséges, ezért mi inkább az utóbbira mutatunk Nektek hasznos és érdekes praktikákat egy kisebb ökolábnyomhoz vezető, környezetbarátabb élethez a Dunamnete Ökocentrumban. 

Vélemény, hozzászólás?

Hasonló cikkek

Szülinapi zsúr Gerecse Gerivel

Új élményprogramot kínálunk, születésnapi zsúr, környezetbarát köntösben. Lepd meg gyermekedet és barátait egy szülinapi bulival a Dunamente Ökocentrumban! 3 óra játék és kaland az Ökocentrumban szülinapra hangolva. Lesznek vicces feladatok, mókás rajzolások, óriás kirakó, kincskereső “túra”, torta, nasi, üccsi és

Tovább olvasom »

Táboroztunk!

Nagyszerű hetet tudhatunk magunk mögött a GreenTeam táborban. Volt vízi kísérlet, állati jó bemutató, vidám szülinap, evezés, magyar termékek, tűzoltóskodás és megannyi szabadban töltött idő. Köszönjük, hogy velünk voltatok! Várjuk szeretettel a jövő heti táborozóinkat! Köszönet a Bogáncs Kutya- és Kisállatotthonnak, a

Tovább olvasom »

Várunk hétvégén!

Csoport érkezés miatt, Ökocentrumunk a szombati nap folyamán zárva tart. Vasárnap és hétfőn is 10.00 – 16.00 óra között várunk Titeket sok szeretettel! Megértéseteket köszönjük! Dunamente Ökocentrum csapata

Tovább olvasom »