Gyakran ismételt kérdések

Az elmúlt több, mint 1 hónapos nyitvatartásunk alatt rengeteg üzenetet, érdeklődést kaptunk Tőletek. Ezek nagy része a Ökocentrummal kapcsolatos kérdések voltak. 

Most összegyűjtöttük egy csokorba Nektek a legfontosabb tudnivalókat.

Mi az a látogatóközpont? 

Olyan különleges érdeklődésre érdemes hely, amely valamilyen egyedi, érdekes témát, helyszínt, attrakciót mutat be, oktató szándékkal, és persze élményszerűen! 

A mi helyszínünk abszolút ilyen! 

Mivel foglalkozik a mi Látogatóközpontunk? 

Az Ökocentrum programkínálatában felfedezhetőek alapszolgáltatások, illetve kiegészítő szolgáltatások is. 

Alapszolgáltatásunk maga a kiállítás, amelyet önállóan is meg lehet tekinteni, de igény esetén szakvezetéssel is tudjuk kínálni. Emellett a másik– alap – szolgáltatásunk az Öko élményórák. Igyekeztünk minél színesebb kínálatot kidolgozni, így többek között evezős programra is lehet jelentkezni nálunk, Mini GUIDER néven gyermektúravezetői programon vehetnek részt a gyerkőcök, a Gerenday Kert adottságait kihasználva, kültéri játékok is várják a látogatókat. A moziélmény sem maradhat el, az alapszolgáltatás részeként különböző témájú rövid filmek lesznek láthatóak mozitermükben. A fent már említett szolgáltatások pedig, (az Öko élményóra kivételével, ezt csoportok számára tudjuk biztosítani) mind elérhetőek az egyénileg, vagy családdal érkező vendégek számára is. 

Mikor van nyitva? 

  • Egyéni látogatóink a következő időpontokban tudnak érkezni hozzánk: 

Hétfő-Kedd Zárva

Szerda-Csütörtök-Péntek 14:00-18:00

Szombat-Vasárnap 10:00-18:00 

  • Csoporttal érkező látogatóinkat elsősorban hétfőtől – péntekig várjuk. Egyedi igény, és előzetes egyeztetés esetén szombaton és vasárnap is tudunk csoportokat fogadni. 

Akadálymentes az épület? 

Igen, Látogatóközpontunk akadálymentes terekkel rendelkezik. 

Milyen fizetési módok vannak?

A készpénzes fizetés mellett, bankkártyával és OTP Szép kártyával is tudtok fizetni nálunk. 

A látogatóközpontnál elérhetőek az evezős programok is?

Igen, természetesen evezős program is foglalható nálunk.

Kiknek ajánljuk kiállításunkat?

Családilag, vagy egyénileg érkezőknek, csoportoknak, osztálykirándulások alkalmával, időseknek és fiataloknak egyaránt. Mindenki megtalálhatja a számára megfelelő időtöltést Ökocentrumunk programjai között. 

MindenKOR felfedezhetőek vagyunk! 

Hogyan tudok szolgáltatást foglalni?

A Látogatóközpont weboldalán keresztül, a kiválasztott szolgáltatás alatt, a foglalás menüpontra kattintva,

illetve az alábbi elérhetőségeken: 

06 30 366 2406

info@dmoc.hu 

Reméljük a legtöbb kérdésre tudtunk válaszolni, ha mégsem, keressetek minket bizalommal! 

Hasonló cikkek

Adventi Geri kereső program

Hétvégén ünnepi hangulatba borul az Ökocentrum és izgalmas programmal készülünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Tarts velünk december 9-én szombaton a Gerenday Kertben, ahol az elrejtőzött téli figurák már várnak Rád! A Keress meg…! játékunk után pedig együtt készítünk adventi díszeket.

Tovább olvasom »

Téged is vár a Kék Imágó kaland!

Október 26-án a Dunamente Ökocentrumban Schmöltz Margit interaktív, játékos könyvbemutatójával a Kék imágó című regény világába kalauzolja a látogatókat. Program: Belépő: 2.700 Ft (Az esemény belépője minden programot magába foglal!) A foglalkozásról:A Kék imágó kaland egy interaktív foglalkozás gyerekeknek erdőjárásról,

Tovább olvasom »